A Fekete-Tisza legendája

 

A folyó nevének eredete (Krisztus előtt VII-VI) a vaskorból származhat. A mai Szeged területén élő agathürszosz és szigünna népcsoportok a folyóra „tijah” szót használták.

 

A Tisza hossza valamikor 1419 kilométer volt, a folyó rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások. Gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846 augusztus 27-én vette kezdetét. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km. Kialakítottak 589 holtágat, 136 km új medret építettek.

 

A folyó esése kilométerenként 3.7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1-2 hét elegendő. A folyó szabályozását Vásárhelyi Pál tervezte meg. A Tisza vízgyűjtő területe 157000 km. A mai Magyarországon a Tisza 597 km hosszú.

 

A Tisza két forrásból ered, a Fekete-Tiszából és a Fehér-Tiszából. A Tiszához számos legenda kapcsolódik. Most a Fekete-Tisza legendáját szeretném Önnel megosztani Kovács Sándor „Ahol a Tisza születik” könyve alapján.

 

Réges-régen, amikor még a Tisza mentén nem voltak városok, falvak, de mégcsak házak sem, egy sátoralja magyar vetődött a Felső-Tisza vidékére. Megtetszett nekik a zöld hegyek között kanyargó ezüstös folyó. Vezérük, akit Kabosnak hívtak, nagyon bölcsen arra biztatta népét ne vándoroljanak tovább, itt mindent megtalálnak: vizet és halat a Tiszában, vadat az erdőben, a folyópart árnyas fái alatt pedig békét és nyugalmat. A magyarok hallgattak vezérükre és letelepedtek. Boldogan éltek, nem is gondoltak már a vándorlásra.

A sátoralja magyar életét csupán egyetlen dolog árnyékolta be, szeretett vezérüknek, az egyre inkább öregedő Kabosnak nem született fia. Egyetlen leánya volt, a csodálatos szépségű, fekete szemű Csilla. Búslakodott is a nép. Féltek, nem lesz, aki örökli rangját és kardját, aki erős kézzel összetartja népét. Bánatukat elsírták a Tiszának is.

Történt egyszer, alkonyatkor, hogy a Tisza partjáról hazatérő Csilla egy fiúgyermeket hozott a karján.

- Miféle gyerek ez? – kérdezte az őszülő Kabos.

- Ez a Tisza fia! – felelte a leány. – Alkonyatkor, amikor bíbor lepte el az erdőt, a Tisza forrása felől egy fehér paripán daliás ifjú nyargalt felém. Ezt a gyermeket hozta, és azt mondta: „Ez a gyermek a Tisza fia. Neveljétek fel, és méltó utódja lesz a ti vezéreteknek.”

A magyarok elfogadták a gyermeket, és apja után Tiszának nevezték el. Felnevelték, és valóban olyan vitézzé vált, amilyet hetedhét országban sem lehetett találni. Amikor az öreg Kabost örökre elszólította a mindenható Hadúr a túlvilági csatamezőkre, a harcosok Tiszát pajzsukra emelve vezérükké választották. Nagy ünnepséget rendeztek, és megnyugodva mondogatták egymásnak, jó kezekbe került a vezérség.

Az ünnepség után alig tértek nyugovóra, amikor hatalmas vihar, zivatar támadt, morajlott a folyó, zúgtak a hegyek, és toronymagasságú víz elől menekült a nép. Ekkor a szilaj hullámok közül egy fehér paripán ősz szakállú öreg nyargalt elő, egyenesen Tisza vezér felé tartva:

- Érted jöttem, fiam! – dörgött a hangja, fölkapta fiát, és visszaadta a folyónak.